JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Szeretném felismerni Jézus akaratát!

Gondolkodás-átalakítás > SZERETET

43/4729.
Kérdező: SZERETNÉM FELISMERNI JÉZUS AKARATÁT!

1. Hogyan élesíthetem lelki hallásomat?
2. Hogyan próbáljam fékezni szavaimat?
3. Szeretném a családi békét is megőrizni, és a helyes szeretet útját járni!
HANG: "Drága Gyermekem!
1. Az a lehetőség, hogy Én, Jézus, a lelkiismeretetek hangján szólhatok hozzátok teremtettségetek óta, számotokra egy olyan erőforrás, amelyet ha komolyan vesztek és elfogadtok, megélhetitek a Velem való egység egyre tisztultabb valóságát. Igen, de ezt a lehetőséget nagyon komolyan kell venni! Nemcsak annyiban, hogy el kell hinnetek, ilyen van, hanem úgy is, hogy minden körülmények között hallgatnotok kell rá. A lelkiismeretetek az Isten megnyilvánulni akarásának örök helye bennetek! A lelkiismeretetekre való figyelés, és hangjának követése tesz benneteket hiteles, meggyőződésüket megélni akaró emberekké akkor is, ha utólag kiderül, hogy tévedtetek. Evangéliumi tanításom nem más, mint az Isten lelkiismeretének hangja, amelyhez igazítanotok kell saját lelkiismereteteket. Nem a tévedésektől akarlak megóvni benneteket, hanem a rossz szándéktól! A szándék kizárólag a ti kezetekben van! Felétek való kiszolgáltatottságom rajtatatok, szándékotokon áll! Olyan nem lehet, hogy lelkiismereteteknek nincs érzékenysége, csak olyan, hogy el van nyomva különböző zavaróállomások hangjaival. Az értelmetek által jónak felfogott tanításom az, amely képes lelketeket e zavaróállomásoktól megtisztítani. Aki így tesz, biztos lehet abban, hogy Szentlelkem vezeti őt.
2. Ha csak arra gondolnál, hogy minden ember gyermekem, és neked ők testvéreid, és Én, Jézus, bennük is élek, akkor azt is tudnád, hogy másokban hibát kereső szavaiddal Engem bántasz. Rád is igaz a mondás, hogy ne gondold a másikat rosszabbnak magadnál. Jó, ha tudod, hogy az igazságot csak akkor képviseled helyesen, ha abban irgalomra törekszel. Ha figyelsz lelkiismeretedre, meg fogod hallani hangomat, mielőtt bántóan szólnál. Tehát NE BÁNTS, CSAK SZERESS! Nem baj az, ha ezért nem adnak neked igazat.
3. E kettő általában kizárja egymást! Nem tudsz megfelelni szüleidnek, rokonaidnak és Nekem is. Nem, mert az Én akaratom nem mindenben egyezik meg az ő akaratukkal. Én azt akarom, hogy Rám hallgass, hogy benned élhessek, hogy általad is szebb lehessen a világ, ők pedig azt akarják, hogy rájuk hallgass, hogy szebb legyen az ő életük. A két nézőpont között óriási a különbség! A családi béke nagyon nagy dolog, de ez csak akkor tud megvalósulni, ha a család minden tagja egy forrásból táplálkozik, vagyis egyéni érdekeiket az Én szeretetem által akarják megvalósítani. Ha ez nem tud megvalósulni, és általában nem tud, akkor bizony békétlenség lesz a családban; az apa és fia között, az anya és lánya között, és testvér testvér ellen támad. Igen, mert az igazság rendjében élők minden áron meg akarják szerezni azt, amiről úgy gondolják, hogy az nekik jár. Az Én békémet a világ nem tudja adni, ezért el sem veheti! Az Én békém nem fegyverszünet, hanem az a megdönthetetlen bizonyosság, hogy aki Bennem hisz, az a Győztes olda-lán áll, ezért nem lát halált sohasem! Csak a szeretet örök és elpusztíthatatlan, mert a szeretet MAGA AZ ISTEN!

Nagyon szeretlek, és megáldalak a HITHŰSÉG LELKÉVEL!"


Vissza az oldal tetejére



FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe