JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Szektából a bolondok házába

Gondolkodás-átalakítás > SZERETET

6/454. SZEKTÁBÓL A BOLONDOK HÁZÁBA
Kérdező:
Egy szektába kerülve elégettem képeimet, kidobtam tévét, rádiót, stb. Pszichiátriára kerültem, öngyilkossági kísérletem volt. Nem tudom, vállaljam-e a közös együttélést olyan valakivel, akivel ugyanakkor egy beteget is vállalnom kellene? Mit akar velem az Úr? Mi van öngyilkos barátnőmmel?
HANG:" Drága Gyermekem!
Sok testi, lelki megpróbáltatás ért eddig. Nagyon meg kellett élned, hogy magadra vagy utalva. Mivel átlagon felüli érzékeny idegrendszerrel születtél a földre, ezért te súlyosabban élted át azokat a megpróbáltatásokat, melyekbe belesodródtál. Nekem sem volt könnyű dolgom veled. Úgy akartál függetlenülni Tőlem, hogy ezt Velem próbáltad megideologizálni. Ezt most jobban meg kell magyaráznom.
Először be kell mutatkoznom. Én a HARMONIKUS BÖLCSESSÉG VAGYOK, AKI A SZERETETET IGAZSÁGBAN ÉS AZ IGAZSÁGOT SZERETETBEN MONDOM EL, ÉLEM MEG ÉS KÍVÁNOM MÁSOKTÓL IS. Radikálisan csak a kifejezett rossztól határolom el Magam, és ezt kérem másoktól is. A képek, tévé, rádió, stb. nem ilyenek. Rám hivatkozva ezeket félredobni, enyhén szólva eltávolodás Tőlem, s út a diliház felé. Ez nem jelenti azt, hogy ezekkel szükséges foglalkozni, de igenis jelenti azt, hogy nem érdekes, foglalkozik-e valaki ezekkel, mint eszközökkel, vagy sem. Éppen, mert eszközök, önmagukban nincs erkölcsi értékük. Se nem jók, se nem rosszak. A cél dönti el, tehát amire használja ezeket valaki, hogy jók, vagy nem jók. Pihenésre, kikapcsolódásra, szellemi, lelki töltekezésre használva, feltétlenül jó dolgok ezek. A festményekre ez különösen áll. Mérhetetlenül sok építő gondolatot tudtok átadni képek, szobrok által. Persze ezek használatát is, mint mindent, el lehet rontani. De azért, hogy el ne romoljon, hát ne is használjátok, ez butaság. Olyan ez, mint mikor valaki nem indul el sehová, nehogy útközben elessen.
E bemutatkozás után most már mondhatom a következőket:
Drága Gyermekem! Sokat szenvedtem amiatt, hogy gyakran ártottál magadnak. Ártottál testednek tudva, lelkednek tudatlanul. Mivel jó szándék vezetett legtöbbször, ezért e szenvedésem következménye lett az, hogy mindig melletted tudtam maradni, s meg tudtalak menteni annak érdekében, hogy még földi életedben a szándékom szerinti feladatodat teljesítsed.
A szándékom szerinti feladat lényege a következő: Boldognak akarlak látni! E boldogságnak másik neve: benső béke. Körülményeid ellehetetlenülése lehetővé tette számodra azt, hogy a benned lévő jelenlétem megtapasztalhatóvá váljék. Ha előbb nem, hát utóbb. Az az élettengődés, mely most nálad külsőleg megnyilvánul, nem nevezhető boldog, a hazataláltság érzésétől átmelegített lelki állapotnak. Pedig Én ezt akarom elérni benned.
Hidd el, bármit rajzolsz, bármit festesz, bármit írsz, Nekem örömöm telik munkádban. Ezt az örömömet szeretném megosztani veled. Azt is el kellene hinned, hogy sokkal nagyobb életerő rejtőzik benned, mint te gondolod. Sokkal többre vagy képes, mint amit teszel. Ezt nem azért mondom, hogy vigasztaljalak. Nem szoktam olcsó trükköket alkalmazni. Azért mondom, mert Én TUDOM ezt. Nem vagyok sem elkeserítő, sem hízelgő típus. A harmonikus bölcsesség szeretetben megélt igazságának megnyilvánulása vagyok, mint már bemutatkozásomban mondottam. Ezért érdemes nagyon komolyan venni Engem.
Mivel kimondhatatlanul szeretlek, ezért óva intelek minden elhamarkodott radikális elhatározástól. De ugyanakkor bátorítalak arra, hogy ne értékeld le magadat, ha arról van szó, hogy fölvállalj áldozatot. Csak az a társkapcsolat hordozza áldásomat, mely biztosítja azt a magányt is, melyre szükséged van, és amely biztosítja a Velem való párbeszéd, a hála, dicsőítés, kérő ima zavartalanságát.
Barátnődnek újra meg kell születnie. Nem lehet problémákat kikerülni. Azokat meg kell oldani. Semmi módon nem kerülheti meg földi halandó, hogy a földi életben eléje kerülő problémákat, melyeket neki kell megoldania, megússza. Minden öngyilkosnak meg kell születnie újra, és semmiképpen sem kerül könnyebb helyzetbe, mint amiből öngyilkosságba menekült. Az öngyilkosság az egyike azoknak a cselekedeteknek, melyek az illetőt kirepítik gondviselő szeretetem köréből.
Drága Gyermekem! Bízzál Bennem! Megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"




Vissza az oldal tetejére



FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe