JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Rászorlutságról.

TANÍTVÁNYOK > Új válaszok párbeszéd-imában

Kérdező: Meddig kell, felnőtt, általunk rászorulónak tartott gyermekeinket támogatnunk?

Hang: Drága Gyermekem!

A felszínen megjelenő problémád azt a lelked mélyén levő kérdést szeretné tisztázni, hogy Én is rászorulónak látom-e azt, akit te annak látsz.
Azt mindenki ellenőrizheti, hogy az evangéliumokban sehol sem található a rászorultság kifejezése. Ezt a fogalmat bizony az emberek alakították ki, és húzták rá a szeretetem magyarázatára. Tudnotok kell, hogy Én nem azért jöttem közétek anyagtestben, és maradtam itt Szellemben és Igazságban, mert rászorulók lennétek. Én azért jöttem világosságul az ember erkölcsi sötétségébe, mert szeretlek benneteket, és az Igém nélkül elvesznétek.
De mivel a rászorultság állapotát kapcsolatba hoztátok tanításommal, szükséges, hogy ezen a területen is alakítsátok át a gondolkodásotokat.
Márk 9;23,-ban az olvasható: "minden lehetséges annak, aki hisz,". MINDEN!
Ezzel szemben a rászorultság, mint állapot, egyfajta jogosan betöltendő hiányt fogalmaz meg.
Bizony ti nem rászorulók, hanem hitetlenek vagytok. Minden lehetséges annak, aki hisz. Ha csak egy mustármagnyi hitetek lenne, a szavatokra még a hegy is a tengerbe gyalogolna.
Az, aki Bennem hisz az nem aggodalmaskodik, hogy mibe öltözik, és mit eszik, mert tudja, hogy aki először az Isten Királyságát keresi, az a többit ráadásul megkapja. (Mt. 6;33,)
Mindenki, akiben lakást vettem, az semmiben sem éli meg magát rászorulónak. Az pedig, aki nem hisz, az csak rászorulónak élheti meg önmagát, mindenben.
Amikor valakit meggyógyítottam, azt nem azért tettem, mert rászorulónak láttam, hanem azért, mert Én vagyok a megbocsátó szeretet. Így ha valakin (akár a felnőtt gyermekeden) a lelkiismereted szerint segítesz, akkor ne azért tedd, mert rászorulónak látod, hanem azért, mert az Én szeretetem van benned. Az Én szeretetem pedig kell, hogy mindig megtalálja azt a mértéket, amelyben nem kihasználni, hanem felhasználni engedi a benned is élő lelkemet.

Sajnos még a saját értékrendetek szerint sem tudtok különbséget tenni a szükségletek és az igények között. Azért nem, mert az igényeit mindenki szükségletnek éli meg. Szüksége pedig mindenkinek csak egyre van, az ISTEN-re. Azt is mondhattam volna, hogy a Belém vetett hitére.
Szeretni mindenki tud, ha hisz Bennem, és akkor tesz jót mással, amikor csak akar. (Mk. 14;7,) Valójában nem mással tesz jót, hanem önmagával.
De vigyázz, hogy a szeretet soha ne nélkülözze a felelősséget, és a bölcsességet.


Megáldalak a tiszta fogalmakban való gondolkodás lelkével!



2011.011.26. A kérdést Jézus elé vitte: Szabó János


Vissza az oldal tetejére






FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe