JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Párbeszéd-ima 2011. 09. 11.

Párbeszéd-ima

Jézusom, útmutatást kérek közösségünk minden tagja számára! Nehéznek éljük meg a jelen időszakot.

Drága Gyermekeim!

Ahogy egyre jobban átitatódtok az Élet Fényével, úgy egyre jobban látható lesz számotokra az e világ szellemi sötétsége, és egyre jobban megtapasztaljátok azt az igazságot, hogy az embernek ellensége lesz a saját házanépe. De ez nem baj. Minden jó a maga helyén.
Az Élet természetes velejárója, hogy a Fény hordozza a sötétséget, mint ahogy az olvadt fém hordozza a salakot. Az erkölcs rendjében ez így hangzik; Szeressétek ellenségeteket. Mint ahogy a Jó Atya felkelti napját jókra és gonoszokra, úgy a ti szívetek szeretete sem cselekedhet másként, ha annak lakója Én vagyok. Tudom, gyakran másképpen gondoljátok a felmerült problémák megoldását, mint ahogy Én azt jónak látom a számotokra. De higgyétek el Nekem, hogy ami veletek történik, arról nem csak hogy tudok, de nektek erre van szükségetek, hogy épüljetek, szépüljetek és szeressetek az Én Fényemben.
Drágák vagytok Nekem! Az Én Szeretetemet adom nektek! Nem úgy adom, ahogy a szellemi sötétségben élők adják, mert ők csak azokat szeretik, akik viszont szeretik őket. Az Én Szeretetem bennetek, csak rajtatok keresztül válhat áradó Életté, gyakorlati szolgáló szeretetté, ami csak akkor van, ha kiáradhat mások felé a nem ártás, a megbocsátás, és a segítés angyal szárnyain. Mindannak, ami erkölcsileg szép, jó, és nemes, Forrása Én, az Égi Békét Árasztó Végtelen Jó Szándék vagyok.
Drága, Drága Gyermekeim!
Akik Értem és Velem élnek, azok számára a földi világban élni nem rossz és nem büntetés, hanem kegyelmi ajándék! Mert akik Engem szeretnek, azokkal bármi is történik, számukra minden, de minden AJÁNDÉK! Egyre jobban alakítsátok Hozzám gondolkodásotokat, és növekvő bizalommal higgyetek Bennem!

Kedveseim! Megáldalak benneteket Szeretetemmel!

Petróczi István


FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe