JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Párbeszéd-ima 2011. 03. 13.

Párbeszéd-ima

Jézusom! Kérlek, magyarázd meg nekem, a kérésednek megfelelő gondolkodás-átalakítás szükségességét!

Drága Barátom!
A válasz egyszerűen így hangzik; hogy boldog légy! E boldogság tartalma a Máté 5; 3,-11,-ig tartó ige rész alapján így fogalmazható meg: Boldog az, akiben Én Élek. Boldog az, aki szeret Engem, és aki Bennem él. Aki szeret Engem, azt Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és lakást veszünk benne. Aki Engem befogad, mert szeret, az a Boldogságát fogadja be és Bennem otthonra talál. A "szeret" szó tartalma alatt a Hozzám ragaszkodást, és az önszeretetet is értem. Aki ragaszkodik Hozzám, az ezzel ömagának is jót akar. Ezért önmagát adja Nekem, mert a megtapasztalásai már igazolták a számára azt, hogy árt önmagának ha Nélkülem él, ha Nélkülem akar jót tenni.

Különbséget kell tenni a Teremtő és a teremtett szeretet között. A Teremtő Szeretet, tehát az Isten, VAN. Élete van Önmagában. A boldogsága azonos a Szeretetével, és a Szeretete azonos a Boldogságával. A teremtett szeretet, tehát a teremtmény másképp 'van'. A teremtmény boldogsága abból áll, hogy befogadja azt, Aki őt szeretetre teremtette. Így önmaga akaratával simul bele az Isten szeretetébe. Tehát, a boldogsága akkor valósul meg, ha Velem és Bennem szeret. Viszont a teremtény arra is képes, hogy a saját elgondolása szerint akarjon boldog lenni. Ebben az esetben Isten lehetőséget ad a teremtménynek arra, hogy elinduljon, megjárja, és megtapasztalja másképp gondolkodásának a gyümölcsét, akár több földi életen keresztül. Tőlem indul el Nélkülem, és Hozzám érkezik Értem.

Általánosan megfogalmazva, a gondolkodás mindig egy értékrend alapján történik. Ki, mit, szeret. Gondolj erre: "…és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a fényt, mert a műve(lete)ik gonoszak voltak." János 3.19 A magatartás pedig kifejezi a gondolkodást.
Tehát a boldogtalanság gyökere nem más, mint az elrontott Isten és önszeretet, az elhangolt gondolkodásmód, amely a Valóságot nem ismeri. Amit meg ismer, arról úgy gondolja, az a valóság.
"…én azért születtem és azért jöttem a világba, hogy tanú(bizony)ságot tegyek a való(igaz)ságról, mindenki, aki a való(igaz)ságból van, hallgat az én hangomra," János18.37.

Alakítsátok át gondolkodásotokat! Ez mindenkinek szól, de csak azok értik meg, akiknek fülük van a hallásra. Akik már az égben vállalták -Isten és önszeretetből-, a boldogságra, az égi békét árasztó, jóakaratra hangoló gondolkodás-átátalakítást itt a Földön.

Megáldalak a gondolkodás-átalakítás lelkével!


Petróczi István



Vissza az odal tetejére

FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe