JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Párbeszéd-ima 2010. 07. 11.

Párbeszéd-ima


Jézusom! Mit üzensz nekünk, a 2010. július 11-i szentmisénk alkalmával?

"Drága Gyermekeim!

Messzire nézzen az, aki boldog akar lenni! Minden egyes nap olyan, mint szántónak az új barázda. Minden új barázda után közelebb kerül céljához, és mindig csak azt az egy barázdát kell jól szántania. Tehát, az előtted álló új nap megszentelésén fáradozni a szürke hétköznapokban úgy, hogy Velem bearanyozod azt.
Minden egyes nap ÚJ! Mert ilyen nap még soha nem volt, és soha nem is lesz még egyszer az Örökkévalóságban. Akkor sem, ha az egymás után haladó napok, szinte egyhangú feladatai egybeforrni látszanak. De ez csak látszat, mert ma már te sem vagy az, aki tegnap voltál, ugyanis a szellem - aki vagy - fejlődik. Az Ég felé, ha Felém közeledsz, ha Engem akarsz imádni. Visszafelé, ha ott keresed a boldogságod, ahol soha meg nem találhatod.
Kedveseim!
Az Örökkévalóságba nézzetek, ha Célba akartok érkezni! A bensőtökben szemléljetek Engem, az Örökélet Fényét, és szeressetek azzal a Mérhetetlen Szeretettel, Aki Égi Béke a Földön!


Mérhetetlen Szeretettel áldalak meg benneteket!"


Petróczi István


FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe