JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE

Prédikáció
 
Kedves testvéreim!

Azt hiszem nem kell különösebben bizonygatnom azt, hogy minden normálisnak mondható ember kivétel nélkül arra törekszik, hogy jól érezze magát.
Lehetőleg folyamatosan, és lehetőleg egy egész életen át.
Aztán még ha csak rövid időre is, de sikerül valakinek ez, akkor arra fog törekedni, hogy ezt az életérzést a lehető leghosszabbra megnyújtva még jobban érezze, mi több, még annál is jobban érzze magát.
 
Az is teljesen nyilvánvaló, hogy mivel hasonlóak, ugyanakkor különbözőek is vagyunk, így e törekvésünknek alapvetően két oldala különböztethető meg.
Az egyik az általános, a másik pedig az egyéni.
 
Az általános oldala természetszerűleg az lesz, amely minden emberre vonatkoztatható. Például: senki emberfia nincs, aki attól érezné jól magát, hogy ha fáj valamije, hogy ha beteg.
Vagy – a normális ember kritériumát nem feledve –, mindenki attól érzi jól magát, ha azt érzi, hogy szeretik.
 
Ennél sokkal több okot nem is nagyon találunk amely mindenkire vonatkoztatható lenne. Nem, mert nem mindenki érzi jól magát attól, hogy ha például van munkája, vagy netán – ha férfi az illető – van felesége.
Attól viszont vélhetően jól fogja érezni magát ha van ruhája, és megvan az aznapi étele. Attól még jobban érzi magát ha biztosítva látja a holnapit is, és a holnaputánit is.
        
Látható, hogy mennyivel sokrétűbb és színesebb egyéni okai vannak, ugyanennek az életérzés megvalósulásának.
Az ember személyes vágyainak és elképzeléseinek a világában szinte végtelennek tűnik az a terület, amitől az egyes ember jól érezheti magát.
Igen, mert már nem a szükségletei, hanem az igényei fogalmazzák meg ezt.
 
Gondoljunk csak bele! Mi minden az, amitől azt várja az ember, hogy ne csak létezzen, hanem a vágyai megvalósulásában megélje azt, hogy boldog legyen.
Vajon hányan vágynak a számukra felmérhetetlen boldogságot jelentő lottó öt találatosra. Főleg ha a nyeremény milliárdos nagyságrendű.
Hányan vágynak sikerre, haszonra, pénzre, elismerésre, vagy éppen egy méregdrága horgászfelszerelésre.
        
De mindez nemcsak a vallások világán kívül, hanem az Isten-hit rendkívül változatos világán belül élő emberekre is érvényes.
Bizonyára nem tévedek ha azt állítom, hogy alapvető törekvésükben az Isten-hit birtokában élő emberekre is az jellemző, hogy olyan jól akarják érezni magukat, ahogyan csak lehet.
        
Egy mélyen hívő buddhista szerzetes feltételezhetően, a jó és a rossz közötti egyensúly megtalálásában éli ezt meg.
Hogy egy szélsőséges példát is mondjak: egy fanatikus vallásos terrorista a legjobbnak azt gondolja, ha a számára hitetleneket egyszerűen elpusztítja.
Az elhivatott keresztény hívő pedig attól érzi jól magát, ha a vallási vezetőinek engedelmeskedve betartja az egyháza előírásait.
Mindemellett a lottó öt találatos nyereménye, a titkos – vagy nem titkos reményeik között mindegyikőjüknél szerepel.
 
Pedig Jézus a Hang tanításában, az Evangéliumok tartalmával szinkronban a következőt tanítja: az ember a Földön nem élvezetre, hanem áldozatra van!
 
Jézus ugyanezt, a János Evangéliuma 15;20,-as igerészében így tanítja: "Emlékezzetek az Igére, amelyet én mondtam nektek, a rabszolga nem nagyobb uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd." 
      
Testvéreim!
Közösségben való tanulásunk során már többször felmerült az a kérdés, hogy miféle áldozatra gondol velünk kapcsolatban Jézus.
Ha önmagunk helyzetét, körülményeinket Jézus tanítványaiéhoz hasonlítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy bizony mindenünk megvan, és semmiben sem szenvedünk hiányt.
Nem üldöz bennünket senki, és az életünk sincs veszélyben a hitünk miatt.
 
Viszont ahhoz, hogy megértsük, sőt jól értsük meg Jézus szavait pontosítanunk kell, amihez az Evangéliumok és a Hang tanításának az egészét szükséges látni.
Igen, mert a Jézus szerinti áldozattá válásnak, az áldozat vállalásnak feltétele van. Ez pedig nem más, mint a Benne való hit következményéből fakadó gondolkodásátalakítás.
Ennek alapján Jézus Hangban található tanítása így pontosítható: Az ember a Földön nem élvezetre, hanem gondolkodásátalakításra van.
Ezt fogja eredményezni azt, hogy az embernek Jézussal azonosulni fog a sorsa.
 
Tesvéreim!
Mindez arra késztet, arra bátorít bennünket, hogy merjük a Hang tanítását továbbgondolni, az Evangéliumok tanításának mondanivalóját kibontani.
Ehhez viszont nyitottság szükséges. De a nyitottságot is tanulni, gyakorolni kell.
Igen, mert akkor szálltam fel Jézus vonatára, ha a nyitottságom célállomása az Isten Királysága.
 
Jézus, a Hang 12/1010- es levelében a következőket tanítja: "Aki kívülről indul el, az lehet, hogy soha nem ér el ahhoz a rendhez, amelyet önmagában kell teremtenie."
Ennek a rendnek a megteremtéséhez viszont nélkülözhetetlenül szükséges, hogy Jézus valódi arcát, valódi személyét ismerjük meg.
 
Bemerítő János a Jordán vizénél, a felé közeledő Jézust így mutatja be a tanítványainak: "lám az Isten báránya, aki magára veszi a világ bűnét!"(Jn 1;29,)
Igen, Jézust az Isten bárányaként mutatja be, mert Bemerítő János is azt a Messiást várta, akit így írt le Ézsaiás próféta: "Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!" (Ésa 53;7,)
        
Valószínűleg ebből meríthetett János evangélista is, aki a Jelenések könyvében Jézus személyét, az Isten által áldozatra szánt bárány képével teljesen azonosítva többek között azt írja: "leborultak a Bárány előtt... és énekeltek új dicséneket, ezt mondták: méltó vagy, hogy átvedd a könyvtekercset és felbontsd a pecséteit, mivelhogy megöltek és véred árán megvásároltál az Istennek minden törzsből és minden nyelvből és népből és nemzetből," (Jel 5;9,)
 
Pál pedig magától értetődően köti össze az Ézsaiás próféta leírása szerinti Messiást, az emberiség bűnét magára vevő Jézust látásával amikor ezt mondja: "Ki a mi bűneinkért halálra adatott," (Pál. Róm. 4;25,)
 
Ezekután nem csoda ha Jézus, mint az Atyának engedelmeskedő, az emberiség bűnét magára vevő, ezáltal az Atya haragját kiengesztelő áldozati bárány vonul be a keresztény köztudatba.
Pedig Jézus az Evangéliumok tartalmában, ennek egyetlen állítását sem igazolta vissza. Önmagát az Isten bárányával soha, egyetlen esetben sem azonosította.
        
 Egyszerűen érthetetlen, hogy a keresztény vallások tanítása Jézust, miért a próféták szerinti báránynak tartja, mikor ezt a megjelölést Jézus kizárólagosan csak a tanítványaira alkalmazta, mint ahogy ezt a Mt. 10;16,-os igerésze is írja: "Nézzétek, én bárányként küldelek titeket a farkasok közé"
Egyszerűen érthetetlen, hogy az elmúlt kétezer év alatt egyetlen jelentős keresztény vallási vezető sem látta, hogy Jézus önmagát nem báránynak, hanem pásztornak mondja.
Mi több, még azt sem lehet mondani, hogy Jézus az áldozati bárányok pásztora, hiszen a Mt. Evangéliuma 9;13,-as igerészében Hóseás prófétára hivatkozva azt tanítja: "Menjetek csak és tanuljátok meg, hogy mit jelent: irgalmat akarok és nem áldozatot,"
 
Hogyan, miképp lehet, hogy amit Hóseás mondott azt Jézusig szinte mindenki félretette, pedig ez a tanítás így tanítja a választott népet az Istenre: "Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat." (Hós. 6;6,)
        
Ahhoz, hogy felismerjük, ahhoz, hogy megértsük Jézus számtalan hasonlatot használ, hogy önmagát azonosítsa:
"Én vagyok az eszményi pásztor, az eszményi pásztor a lelkét adja oda a juhokért." (Jn. 10;11,)
"Ámen, Ámen mondom nektek, hogy én vagyok a juhok ajtaja." (Jn. 10;7,)
"Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők." (Jn. 15;5,)
De azonosítja magát Jézus az Úttal, az Igazsággal, és az Élettel.
Azonosítja magát a szellemi világossággal, az Ember Fiával, az Isten Igéjével, az Isten Királyságával és az Atyával. De nem azonosítja magát soha sem az Isten áldozatra szánt bárányával.
 
Nem, mert Jézus nem jött engedelmes, szótlan báránynak!
Nem jött a kereszt oltárára, engesztelő áldozatnak.
Jött viszont, az e világ sötétségét fénybe borító szellemi világosságnak. Tanítónak jött, az egyedüli Igazságnak, amely örömhírként hirdette, hogy elközelgett az Egek Királysága.
 
Elmondta és bemutatta, hogy nincs olyan Isten aki a Fiát azért adná a kereszthalál szenvedésére, hogy az emberek felelősségáthárítását elősegítve a bűneiket magára vegye.
Ilyen Istent csak az ember képes kitalálni!
 
Testvérek!
Az aki törekszik arra, hogy Jézust az Igéjén keresztül a szívébe befogadja, az fejlődik.
Az fejlődik, aki e Jézust befogadásban gondolkodik.
 
Jézus Jeruzsálemben a tizenkét tanítványával, mint a legszűkebb családtagjaival, egy ház felső emeletén üli meg az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékére rendelt ünnepet.
Az asztalon kenyér és bor, és a bárány keserű füvekkel elkészítve.
"Miközben ettek, kezébe vette Jézus a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta, és ezt mondta: vegyétek ez a testem,
majd fogta a poharat, hálát adott, odaadta nekik és ittak belőle mindnyájan és azt mondta nekik: ez a vérem," (Mk. 14,22,23,)
És Jézus nem a bárányt fogja meg, hanem a kenyeret.
Megáldotta és azt mondta el, amit a Benne hívő ember valójában a mai napig sem értett meg.
 
Pedig Jézus csak azt kéri, azt mondja: ha elhiszed, hogy a megáldott kenyérben eszed az Én testem, akkor azt is elhiszed, hogy testet öltött az Isten Igéje Bennem.
Ha felszólításom szerint átalakítod a gondolkodásod és tanulsz engem, akkor a hited által az Igém, a szellemi halált megszüntetve, életet ad neked.
 
Igen, mert elhiszed, hogy Jézus testileg is, és szellemileg is az Isten Igéje!
 
Az ember olyan anyagtestbe öltözött szellemi lény aki akkor fejlődik, ha az Isten Igéjével táplálkozik.
Szellemileg is, és anyagtestileg is.
 
Ezért az utolsó vacsora megismétlése elsősorban táplálkozás, és másodsorban áldozás.
Mert aki Jézussal hitben táplálkozik, az előbb-utóbb az erőszak világában áldozattá válik.
Igen, mert a Jézussal való kapcsolatnak, a boldogságnak, az e világban ára van.
Nem több és nem kevesebb, mint az e világban megélt ördögi élet elvesztése, amely viszont kaput nyit a Jézus által kínált örök életre.
Kaput nyit a fényre, az eredeti emberségünkre, a szív harmóniájára, a boldog szeretetre.

         És kaput nyit itt a Földön az Égi Békére!
 
                                                                                                     Ámen.

Szabó János

Vissza az odal tetejére