JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE

III. fejezet: A rend lelke!

Az előző fejezet tartalmából egy meghatározóan fontos felismerés kellett hogy megszülessen. Nevezetesen az, hogy a létezés szintjén a világ minden területén REND van!

Minden tudományág ezt a rendet kutatja, vizsgálja, darabolja, szétszedi, összerakja, és következtetéseket próbál levonni a rend egészével kapcsolatban. A természettudományok alapállásukból kifolyólag zárják ki az Isten létezését, mintha a világban lévő rend önmagáért, önmagából létezne. Mintha az anyag szülné a rendet, s nem pedig a rend az anyagot. Lassan-lassan maga a kutatott és vizsgált rend vezeti a tudósokat arra a felismerésre, hogy ahol rend van, ott értelemnek is lennie kell mögötte.
Ha tovább gördítjük ezt a szálat, akkor a létezés szintjén lévő világ minden részében a rendnek azzal a végtelen változatosságával találkozunk, amely szükségszerűen tételezi fel a mögötte levő végtelen értelmet, az Istent!
Rend a létezés mikrovilágától az atomok és elektronok tökéletes rendszerétől kezdve a makrovilág csillagokat és több millió - milliárd csillagot és bolygót egybetartó galaxisok rendszeréig bezárólag.

Az anyagvilág rendjében a kezdet és a jelen között olyan változási folyamat húzódik, amely az egyszerűtől az összetett felé mutat.
Mint azt korábban kifejtettem, az Univerzum kialakulásának tárgyalásánál, hogy a kezdeti állapotok a tökéletesen pontos paraméterek mentén úgy hordozták csírájukban az Univerzum létét, mint a barackmag a barackfáét.
Mindezzel arra a végkövetkeztetésre szeretnék utalni, miszerint nem kellett az Istennek külön-külön megteremtenie a követ és a vizet. Az eget és a földet, a páfrányt és a narancsfát, a bolhát és a kutyát, Ádámot és Évát. Nem kellett, mert az anyagvilágbeli kibontakozásuknak benne kellett lennie a meghatározottság szintjén a kezdeteknél is. Természetszerűleg ide sorolom, a szellemnek otthont adó hús-test kifejlődését, illetve kibontakozását is.
A világmindenség minden változásában, tehát mozgásában célirányos. Ez azt jelenti, hogy az Univerzumot alkotó minden rész kölcsönhatásban áll egymással. Kicsitől a nagyig. E kölcsönhatásokban van a változás lehetősége, amely a mindenség egyik tulajdonságában, a mozgásban valósul meg. A kölcsönhatások rendje szellemileg meghatározott rend. Ebből fakad az, hogy az ember a világmindenség rendjét csak megismerni képes. Létrehozni nem! Nem, mert az készen van!

Az erkölcs rendje!
Az ember nem egyenlő a testével!
Ezzel a kijelentésemmel mindenesetre kiprovokáltam azt, hogy megfogalmazhassam azt, hogy mit jelent az a szó: ember.
Van egy általánosan elfogadott meghatározás, amely számunkra is megfelelőnek mutatkozik. Így hangzik: az ember értelmi, érzelmi és akarati lény. Furcsa módon a test ebből a meghatározásból teljes egészében kimaradt.

A szerető Istenben hívő ember létemre, az emberlétet is erkölcsi oldalról kell megközelítenem, hiszen az Isten létezése, mint a szeretet valósága, erkölcsi kategória. Ennek alapján állítom azt, hogy az ember elsősorban erkölcsi lény, amit a szellemiségén keresztül valósít meg a létezésben. Azt egyértelműen ki lehet ebből következtetni, hogy ha az ember létezésének meghatározó oldala az erkölcsisége, - amely nem az anyagtesti változással alakul, - akkor ennek a szellemiségnek bizony létre kellett jönnie.
Ezt hívjuk teremtésnek!
Teremtés: az ember szellemiségének létezésbe hívása. Ezzel a következtetéssel megfeleltünk annak a kiinduló alapállításnak, amely szerint az ember értelmi, érzelmi és akarati lény. Igen, mert az ember e három alapvető és meghatározó oldala erkölcsi tartalommal bír.

Ennek alapján az ember erkölcsiségének a lényegét is meghatározhatjuk, amely nem más, mint az örök értékek (Isten) elfogadása. A teremtést követően új értéket csak az örök érték ellenében lehet akarni. Így teremti meg az ember az örök értékkel szembeni mulandó értéket, az önzést. Ez az önzés fordítja el a teremtett szellemi lényt a Teremtőjétől, és készteti egy addig nem létező, mulandó értékrend megteremtésére.
A mulandó értékrend csak a mulandóság világában valósítható meg! Így találkozik szükségszerűen a szellem és az anyagtest. Ebben a találkozásban próbálja megvalósítani az anyagi természetben azt a szellemi világot, amiben képes elhitetni önmagával azt, ahogy ő a világ ura, a teremtő. Így aztán minden testben élő ember az önzés világának félelmét és hiányát szenvedi egészen addig, amíg szellemileg és testileg kudarcot vallva el nem fordul önző önmagától, és fogadja be az örök értékek forrását, Jézus Krisztust.
Ez a teremtés beteljesítése.

Annak a teremtésnek, ahol a Teremtő arra vár, hogy az ember az akaratával, Mellette való döntésével beleteremtse szellemi önmagát az örök értékek birodalmába, a Szentháromságba.
Szellemi teremtés ez, amely leveti az anyagiság minden terhét, valóságot eltakaró illúzióját.
Ára van ennek a teremtésnek.
Nem más ez az ár, mint az ember, addig szellemi sötétséghez kötődő életének elvesztése, ennek radikális és teljes elhagyása.

A legátfogóbban erről a Hang 36-os kötetének 3863-as levelében olvashatunk:
"A teremtés kihívás arra, hogy Azzal, akit sem látni, sem elképzelni nem lehet, számoljatok. Számoljatok, és nem is akárhogyan! Sokkal jobban, mint olyan személyekkel, tárgyakkal, eseményekkel, amelyeket látni, elképzelni is lehet.
E kihívásnak alapja, gyökere az Isten részéről, hogy Ő soha nem szűnt meg szeretni, nem szűnt meg akarni azt, hogy boldogítson benneteket. De ti, amikor lehetőségetek volt, nem Őt, hanem magatokat választottátok boldogságotok forrásává.
Isten tartozott önmagának és nektek is azzal, hogy lehetővé tegye számotokra teremtésetek hajnalán, hogy egy olyan döntést hozzatok, amely a szellemi szinten csak egyszeri lehet, mint maga a teremtés. Önmagának és nektek is tartozott azzal, hogy valóban ne csak Tőle, hanem tőletek is függjön boldogságotok, vagyis, hogy az általa nektek felkínált Önmagát elfogadjátok. Ha egyszer Önmagára teremtett benneteket, mint szellemi lényeket, akkor vállalnia kellett a Maga számára is azt a kihívást, aminek másik neve: teremtés. De ez a ti teremtésetek! Nektek kell megteremtenetek az Isten boldogságával történő kapcsolatotokat.
Boldoggá kell teremtenetek magatokat! Teremteni csak jót lehet. A rossz az egy eltorzított jó, eltorzított teremtés. Lehetőséget kaptatok arra, hogy magatokat boldoggá vagy boldogtalanná teremtsétek! Ez a szellemi lények 'önrendelkezési joga', amelyet ha egyszer valaki megvalósított, akkor ennek következménye megmásíthatatlan! Ha úgy döntöttél, hogy ne Isten fényében, hanem magad teremtettségében akarod látni boldogságod forrását, akkor ezt szellemi régióban már megmásítni képtelen vagy többé. Látni csak abban a fényben tudsz, amelyet kreáltál magadnak!"

Utószó:
Azt hiszem, olcsó megoldás lenne a bibliai Ádám és Éva teremtéstörténetét csupán a tudomány, a logikai gondolkodás valamint a történet belső ellentmondásainak tükrében hiteltelennek nyilvánítani.
Ezért az ellenpróbával is számolni kell!
Az evangéliumok, tehát Jézus szavainak szűrőjén átengedve meg kell vizsgálni a történetet, hogy mit tudok mindebből megtartani, és mit kell elvetni.

A lényeget megragadva fogadjuk el, hogy megteremti az Isten az embert. Megteremti az első emberpárban, Ádámban és Évában, akiknek a Paradicsom nevű helyet biztosítja a létezés örömének a megélésére.
A Paradicsom jelentése: elkerített hely, elkerített kert.

Mivel Jézus - a kereszten megfeszítve - használja e kifejezést, a jobb oldalán megfeszített latornak ígérve, így nem lehet kétséges ennek létezése.
"ma velem leszel a Paradicsomban!" (Lk 23;43.) - mondja Jézus e latornak. Nyilvánvaló, hogy ez az ígéret a testi halált követő szellemi létállapotot jelölte.

Rendkívül fontos különbségként kell megfogalmaznom azt, hogy amíg Jézus a Benne hívőnek, az Őt befogadónak világraszóló életet (Jn 6;47.), az Isten Királyságát (Jn 3;5.) ígéri, addig e "jobb latornak" a Jézussal való Paradicsomban levést helyezi kilátásba.
Meg kell jegyeznem, hogy Jézus a Paradicsom kifejezést sehol másutt nem említi.
Ennek alapján leszögezhetjük, hogy a Paradicsomban levés szellemi létállapotot jelöl.

Ha ezek után - ragaszkodva a Bibliai teremtés történetéhez - Ádámot és Évát belehelyezzük e szellemi létállapotba, a Paradicsomba, akkor kiderül, hogy nem hústestben, hanem szellemi teremtményként lettek képletesen elhelyezve az Isten gondoskodó szeretetében lévő létállapotába. Igazolja álláspontomat az első emberpár teremtésének az a belső ellentmondása, amely az utódok létrejöttének kényszerű szituációja. Nevezetesen az, hogy mar Mózes is tiltja a testvérek közötti nemi kapcsolatot, amely kapcsolat nélkül ez elképzelés szerint nincs emberiség.

Jézus Hang-jának tanításából tudhatjuk, hogy az Isten állapotszerűen teremtő. Ebben a vonatkozásban elveszti jelentőségét az, hogy a teremtésben - ha egyáltalán van - akkor ki az első, a második vagy a harmadik. Főleg ott, ahol nincs idő és nincs személyválogatás.

Ennek alapján kell feltételeznem azt, hogy a Paradicsom az a szellemi létállapot (az Isten gondoskodó szeretetének megélése), amely minden teremtett szellemi lény számára a döntéshozatal lehetőségét biztosítja, hiszen a történetbeli Ádám és Éva is itt esett az istenné válás bűnének szakadékába.

A Hang 36/3863-as levelében Jézus arra tanít, hogy az Isten oldaláról való teremtést a teremtett szellemi lényeknek kell befejeznie. Befejezni azzal, hogy döntenek!
Döntenek arról, hogy felelősséget vállaló, értelmes és gondolkodni tudó szellemi lényekként az Istent választják boldogságuk forrásául vagy önmagukat.

E két oldalról való megközelítés eredményeképp megfogalmazható, hogy a Paradicsom nem más, mint a szellemi döntéshozatal létállapota.

Igazolja ezt a megállapítást az a tény, hogy a kereszten függő "jobb lator" Jézusban a bűn nélkül való szenvedőt, az igazságtalanul elítéltet látta csak meg. Ez a "jobb lator" nem született újjá, nem fogadta be Jézust, nem vált felnőttként az Isten Országát gyermekként elfogadóvá, nem hallgatta és cselekedte az Atya igéjét.
Elismerte viszont a saját bűnösségét, és mindenkivel szemben - a keresztek körül álló főpapokkal, farizeusokkal, írástudókkal, szadduceusokkal és követőikkel ellentétben - kimondta Jézus bűntelenségét.

Ezért kaphatta Jézustól az újbóli szellemi választás, a Paradicsom-beli megtérés lehetőségét. Mert megtérni csak szellemi létállapotban lehet!
És vajon van-e a bűnben élő és bűnében meghaló, de Jézus bűntelenségére rálátó és amellett kiálló szellemi lény számára nagyobb jutalom, mint az, hogy e Jézust látásból kiindulva, abba kapaszkodva a megtérés lehetőségét kapja?

Tovább fűzve e gondolat fonalát, az is kibontható, hogy a még meg nem tért ember, a halálát követően nem rendelkezik automatikusan az újabb döntés lehetőségével.
Nem rendelkezik pl. a bűnében megátalkodott, a látásában megmerevedett, a lelkében irgalmatlan, az Istenről tudomást nem vevő, az önzésben tetszelgő ember az önismeretre való jutás lehetőségével.
Nem, mert nem rendelkezik ennek semmilyen feltételével.

Ez a feltétel pedig nem más, mint az, hogy az önismeretre való jutásra is vágyni kell! Bizony a Jézus Lelkébe, a valóság tükrébe való belenézést, a jobbá válás vágyától vezérelve akarni kell!

Végül teremtsünk Rendet a teremtésbe!
1. Ami bizonyosságot nyert az az, hogy ha az ember nem egyenlő a testével, hanem a lelkével-szellemiségével, akkor ennek igaznak kell lennie a teremtésre is.

2. A természettudományok kétségkívül igazoljak, hogy az anyagvilágnak (kozmosznak) van kezdete és kora, amely mint egy 15 milliárd évre tehető.

3. A Föld, a földi vegetáció, az anyagcserére alapuló élet kialakulása, az évmilliók alatt bekövetkezett lassú változások eredménye.

4. Az emberi test őse, 2,5 millió év alatt, a különböző evolúciós vonalakon elindult, illetve megszakadt kapcsolódásokon keresztül, a 30 ezer évvel ezelőtt megjelent Homo Sapiensben teljesedett ki. Egyenlőre!

5. Sem a fizikai, sem a kémiai, sem a biológiai anyag nem képes megszülni a gondolkodásra, elvonatkoztatásra, én-tudatra való képességeket.

6. A Földre született Jézus, örökéletet ígért az Őt befogadó, testét a Földön hagyó szellemi gyermekeinek.

Vissza az oldal tetejére