JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE

Lukács. 16-1…13

1. szólt pedig a tanítványaihoz is: volt egy gazdag ember, akinek volt egy intézője, és bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát,
2. és elhívatta és ezt mondta neki: mit hallok felőled? adj számot gondnokságodról (az intézőségedről), mert nem lehetsz többé intéző,
3. az intéző pedig ezt mondta magában: mitévő legyek, mivelhogy az uram elveszi az intézőséget tőlem, kapálni nem tudok, kéregetni szégyellek,
4. tudom, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a gondnokságból, befogadjanak engem a házaikba,
5. és magához hívatta egyenként urának minden egyes adósát, és ezt mondta az elsőnek: mennyivel tartozol az én uramnak ?
6. az pedig ezt mondta: száz korsó (bátus) olajjal. Erre azt mondta neki: vedd az írásaidat, és ülj le gyorsan, írj ötvenet,
7. azután egy másiknak ezt mondta: te pedig mennyivel tartozol ? Az pedig ezt mondta: száz véka (kórus) búzával, erre ezt mondta neki: vedd az írásaidat, és írj nyolcvanat,
8. megdicsérte az úr az igaztalan intézőt, hogy megfontoltan járt el, mert ennek a (világ)korszaknak a fiai a maguk nemében megfontoltabbak mint a fény fiai.
9. Én is ezt mondom nektek: szerezzetek barátokat magatoknak az igaztalan mammonból, hogy amikor az elfogy, befogadjanak titeket a (világ)korszakra szóló sátorokba,
10. aki a kevésben hű (megbízható), az a sokban is hű, és aki a kevésben igaztalan, a sokban is igaztalan,
11. ha tehát az igaztalan mammonban nem voltatok hűek, az igazit (a valódit) ki bízza majd rátok ?
12. És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja nektek azt, ami a tiétek ?
13. egy háziszolga sem képes két úrnak szolgálni, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti, nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak,
14. hallották pedig mindezeket a farizeusok, akik (ezüst)pénzkedvelők voltak, és kicsúfolták Őt,

Különös, szinte páratlan példabeszéddel találkozunk Lukács evangéliumában, mikor
Jézus a hamis sáfár történetét mondja el a tanítványainak.
Ez a példabeszéd csak Lukács evangéliumában olvasható. Mi több a hamis sáfár történetét közvetlenül megelőző és azt követő példabeszéd is csak Lukácsnál található meg.

Három egymást követő történet, melynek középpontjában, ezt a kimondottan nehezen kibogozhatónak tűnő, hamis sáfárról szóló tanítást találjuk.
Az evangéliumok tartalmát közösségben tanulmányozó tíz év elteltével is csak azt tudom mondani, hogy szívet és értelmet, minden tekintetben megnyugtató magyarázathoz még nem jutottam.
Talán most!
Tapasztalataim szerint, az evangéliumok példabeszédeinek magyarázatánál, mindenki azt a vizsgálati módszert alkalmazta, miszerint a történeteket, többé-kevésbé egymástól elszigetelten, egymástól függetlenítve helyezte nagyító alá.
Ez a vizsgálati módszer az egyik példabeszédnél megállja a helyét, a másiknál meg nem. Jelen esetben szakítva a hagyományokkal, a három példabeszédet összefüggéseiben is vizsgáltam. Ennek az lett az eredménye, hogy a tékozló fiú, a hamis sáfár, Lázár és a gazdag ember példabeszéde számomra összefüggő, egymást kiegészítő és magyarázó egységet képez.
Témáját tekintve első olvasatra úgy tűnik nincs kapcsolat e három példabeszéd között.
Mondanivalóját illetően viszont határozottan felismerhető az építkezés szándéka. Jézus a tékozló fiú történetét a tömegnek mondja, amelyben bemutatja Izrael gyermekeinek, a Törvény népének az Atya eddig nem ismert arcát. Bemutatja a megbocsájtó, irgalmas, szerető Istent, aki nem büntet, hanem hazavár! Teszi ezt Jézus azzal a magabiztossággal, amelynek magyarázatát Máté 11-27-es igerészében találjuk meg, amikor Jézus az Atyával való kapcsolatáról így beszél:
"senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú".

Rengeteg ember hallgatja Jézust! Még ott ül az emberek arcán az ámulat, a nők szemében még ott csillognak a könnyek, Jézus tékozló fiúról szóló példabeszédének utolsó szavai hallatán: "ez a testvéred halott volt, és életre kelt (megelevenedett), elveszett
és megtaláltatott," (Lk. 15-32.)
Ekkor Jézus a tanítványaihoz fordulva folytatja a példabeszédben való tanítást. Arról nem szól a történet, hogy a tanítványok értették-e a példabeszédeket. Megkérdezték-e a Mestert, mint korábban a magvető példázatánál (Mk. 4-10.), hogy hogyan értsék a történeteket? A tanítás kibontása folyamán én azt a feltételezésemet kívánom igazolni, miszerint a
tanítványok pontosan értették Jézus szavait. Sőt! Nemcsak a tanítványok, hanem a példabeszédeket meghalló farizeusok is értették, akik Jézust, a hamis sáfár története végén kicsúfolták. Kicsúfolták azok, "akik ezüstpénzkedvelők voltak" (Lk. 16-14.)

Jézus egy olyan intéző történetét kezdi el mondani, amilyet széles e világon, lépten-nyomon lehet ma is találni! Kétezer évvel ezelőtt is, teljesen természetesnek hatott az az alaphelyzet, amelyben egy gazdag birtokos intézője, nemtörődöm módon eltékozolja az ura vagyonát. Hasonló az alaphelyzet Jézus korábbi történetében, ahol egy vagyonos ember fiatalabb fia kéri ki az apja vagyonából a rá eső részét, majd elmegy egy távoli vidékre, és eltékozolja azt.
Mindkét történetben, a fiatalabbik fiú és az intéző (sáfár) azt tékozolja el, ami nem az ő tevékenységéből született! Az egyik örökségül, a másik meg gondozásra, gyarapításra kapta.
Jézus történetében nem lehet véletlen, hogy a tékozló fiú a léha, feslett élet eredményekéntéri el a teljes elszegényedésnek azt az állapotát, amelyben a reménytelenség és az emberiirgalmatlanság következtében a biztos pusztulás vár rá!
Talán úgy lehetne jellemezni mindkét történet főszereplőjét, hogy felelőtlenül élték a világukat, nem gondolva a holnapra, a kezükre bízott vagyon megőrzésére, esetleg gyarapítására. Az intéző meggondolatlanságát, felelőtlenségét, könnyelműségét jellemezte az is, hogy a világban megszokottól eltérően, nem saját zsebre dolgozott. Ezen a téren a vámosok, mint például Máté vagy Zákeus, bizony-bizony például szolgálhattak volna
neki.
Mégis mire költhette az intéző az ura vagyonát, ha a sajátját nem gyarapította?
A tékozló fiú történetében kaphatjuk meg erre a kérdésre a választ, mikor az idősebb fiú felrója apjának, hogy öccse "a vagyonodat cédákkal falta fel," (Lk. 15-30.)
Így történhetett meg az, hogy amikor kiderült az intéző nemtörődömsége, a munkaadója vagyonának elherdálása, az intézőnek bizony azzal kellett számolnia, az elbocsájtását követően, hogy semmije sem marad!
Szembesülnie kellett azzal a ténnyel, ha intézőként sehol sem alkalmazzák, akkor bizony nyomorognia kell, mert elmondhatta magáról: "kapálni nem tudok, kéregetni szégyellek" (Lk. 16-3.)
Míg a tékozló fiú következetesen végigmegy a felelőtlenség szülte nincstelenség nyomorúságba vezető útján, addig az intéző úgymond észhez tér!
A tékozló fiú magatartásától teljesen eltérő módon tér észhez. Az utolsó pillanatban józanul átgondolja a helyzetét, és dörzsölt fickó létére rafinált megoldáshoz folyamodik.
Az, hogy ura és gazdája vagyonát a saját szórakozására herdálta el, eddig sem okozott semmiféle lelkiismeret furdalást a számára.
Mint ahogy elkergetésének, és nincstelenné válásának árnyékában sem látta erkölcsi akadályát annak, hogy jelenlegi munkaadóját tovább rövidítse vagyoni helyzetében.
Hirtelen ötlettől vezérelve a hamis intéző, meglepő megoldáshoz folyamodik. A történetet hallgatóknak oly ismerős földbérlői adósságok felét, negyedét, rövid úton-módon saját döntése alapján, elengedi az adósoknak. Tovább károsítja a munkaadóját, míg talán életében - bár szorultságából kifolyólag - először tesz jót a nyomorúságos helyzetben levő, adóssággal küszködő bérlőkkel. Olyan jót tesz velük, amit azok, még álmukban sem merészelnek gondolni. Bár hamissággal és hamisítással, de mégis elengedi az adósságuk egy jelentős részét.
A hamisítás nagyságát jelzi, hogy míg egyikük nagyjából 3700 liter olajjal adósa urának, addig az intéző ennek felét, mintegy 1800 liter olajat enged el. Hasonlóképp járt el azzal is, aki 3700 liter búzával tartozott az urának, és mintegy 750 liter búza
adósságát engedte el.

Izraelben nem volt ismeretlen az adósságok elengedésének gondolata.
Mózes III-as könyvének 25. fejezetének 10-es igerészében olvashatunk a minden 50. jubileumi évről, amelyben: "kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez."
Móz. III. 25-39. "Ha pedig elszegényedik melletted a te atyádfia, és eladja magát néked: ne szolgáltassad úgy mint rabszolgát."
Történetünkben mégsem hivatkozhatunk erre az 50 évenként bekövetkező jubileumi évre, mert Jézus sem hivatkozik erre, mintha az intéző, Mózes törvényének engedelmeskedett volna.

Ebben a példabeszédben nem csak a hamis intéző okoz meglepetést a számunkra!
Furcsa ember ez a Jézus által elénk állított gazda is! Amikor megtudja, hogy az intézője eltékozolja a vagyonát, nem a hatósághoz, nem a bírósághoz, nem a törvény őreihez folyamodik, hogy megfelelő módon büntessék meg, hanem csak annyit mond neki: "nem lehetsz többé intéző," (Lk. 16-2.)
Sőt! Megdicséri, mikor az, az intézőségének utolsó pillanataiban tovább károsítja őt.
Talán nem kell nagyon bizonygatnom azt, hogy ilyen földesúr, ilyen birtokos, nincs az egész földkerekségen. Mint ahogy olyan zsidó családfő sincs, aki a másodszülött
fiának átadott vagyonrész eltékozlását követően, - még ha az tettét megbánva is - az atyai házba visszakullogó, lepusztult gyermekét tárt karokkal, díszes öltözékkel és pompás lakomával fogadná vissza.
Ilyen gazdag ember, ilyen birtokos, széles e földkerekségen nem található! Ilyen csak az Isten lehet!
Az az Isten, aki a gyermekeit szerető Lelkétől indíttatva képes elismerni, az érdekből elkövetett hasznos cselekedetek e világi értékét is. Képes elismerni az ész találékonyságát.
Talán erre mondják, hogy az Isten görbe sorokkal is tud egyenesen írni! Talán erre mondják, hogy az Istenre figyelés nélkül élő ember is tud - a maga értékrendjében -
hasznosat tenni, ha sorsa és természete erre kényszeríti.
Jézus azzal a tanulsággal fejezi be tanítását, hogy bár rendkívül szorongatott helyzetet feltételezve, de mégis: "ennek a (világ)korszaknak a fiai a maguk nemében megfontoltabbak mint a fény fiai" (Lk. 16-8.)
A maguk nemében, a sajátságos helyzetükben, az Istenre figyelést nélkülöző erkölcsi magatartásukban, a magukról való gondoskodás feltételrendszerében!

Viszont komoly és súlyos kérdésként áll előttünk az, hogy Jézus mindezt miért a tanítványainak mondja? Miért állít a tanítványok elé példaképül egy alapjában felelőtlen, világi gondolkodású, saját hasznát szem előtt tartó embert, akiről talán csak
egyetlen pozitív dolgot lehet állítani, nevezetesen azt, hogy nem volt velejéig romlott!
Miért állítja Jézus azt, hogy a világ, a sötétség fiai a világ dolgaiban megfontoltabbak, mint a Vele járó tanítványai a szeretet dolgaiban?
Ahhoz, hogy kibogozzuk ezt a rejtélyt, megértsük Jézus tanításának értelmét, jelen esetben a 16-11-es és 16-12-es igerészből indulunk ki.
Jézus meglepő dolgot állít a tanítványairól! Így hangzik: "ha tehát az igaztalan mammonban nem voltatok hűek, az igazit (a valódit) ki bízza majd rátok?
És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja nektek azt, ami a tiétek?"

Szinte hihetetlen, de ha tudatosodik bennünk az a tény, hogy ezeket a szavakat Jézus a tanítványihoz intézte, rá kell ébrednünk arra, hogy mindezt nem általános igazságként,
hanem egyfajta magatartást kritizálóként tette. Jézus azzal vádolja a tanítványait, hogy nem voltak hűek az igaztalan mammonban!
Jézus azt állítja, hogy a tanítványok nem voltak hűek a más vagyonának a kezelésében!
Nyilván rajtakapta őket, mint gazdag ember az intézőt, aki ahelyett, hogy gazdálkodna a rábízott vagyon felett, eltékozolja azt!
Eközben ezek a tanítványok, a "fény fiai" még annyi meggondoltságra sem voltakképesek, hogy gondolva lelepleződésük lehetőségére, legalább valakinek valami hasznosat
tettek volna közben. Ha már eltékozolták, nevezzük nevén a hamis mammont: a rájuk bízott pénzt, legalább ne a tékozló fiú mintájára tegyék!
A hamis sáfár története, a tanítás, a valóság olyan szeletét kínálja az evangéliumok tanulmányozói számára, amelyben a tanítványok természetes, általános emberi arca látható meg. A megkísérthető és megbotló természete. Nem az Apostolok tömjénfüsttől körüllengett szent és ájtatos alakja bontokozik ki a történetből, hanem azok a hús-vér fiatalemberek, akik még nem voltak mentesek attól a kísértéstől, hogy egy kis szórakozás
reményében cédákra költsék a megélhetés és alamizsnálkodás céljából rájuk bízott pénzt.

Jézus követői Péter kivételével nőtlen fiatalemberek voltak, akik elámultak Jézustanításán és csodatevésein, de cölibátust nem vállaltak. Fiatal és egészséges vérük bizony-bizony buzoghatott, és néhányukat jócskán el is ragadhatott. Még az is megtörténhetett, hogy gondoltak egyet, ittak és ettek, lányokkal paráználkodtak, a holnapra ügyet sem vetettek.

Lehet, Júdásnak volt a keze a legmélyebben ebben az erszényben, hiszen János eléggé ellenséges hangnemben maga mondja: "a pénzes táska Júdásnál volt" (Jn. 13-29.)
A pénzes táskába kerülő pénz forrásáról pedig Lukács 8-3-as igerésze így tudósít bennünket: "Johanna, Heródes gondnokának Kuzának felesége, Zsuzsanna és még sokan
mások, akik a vagyonukból szolgáltak neki."
Jézus még hiába figyelmezteti a tanítványait: "Nincs pedig semmi elrejtve, ami le nem lepleződnék sem olyan titok, ami ki ne tudódnék." (Lk. 12-2.)
Még nem látják át a tanítványok annak az elhívásnak az erkölcsi súlyát, amelyben Jézus, a Messiás, az Isten testet öltött Fia, a kezdettől várt Megszabadító, őket választotta tizenkettőjüket tanítványául.
Nem látják át a saját helyzetüket. Nem veszik komolyan a tanítványságukat. Eszük ágában sincs feltételezni azt, hogy Jézus hívására való válaszukkal, lélekben elkötelezték magukat
az Isten Fia mellett!
Ennek a választottságnak a súlyát, Jézus nagyon komoly, nagyon egyértelmű dorgálásban fejezi ki, mikor a három történet végén döntésre szólítja fel a tanítványokat! Döntsétek el
végre azt, hogy kihez akartok tartozni, mert "egy házi szolga sem képes két úrnak szolgálni,mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti, nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak," (Lk. 16-13.)

Jézus erélyes szavaiban, mintegy felkínálja tanítványainak a felismerésnek azt a lehetőségét, hogy vagy Neki szolgálnak vagy a sátánnak.
Vagy az Istennek, vagy a mammonnak!
Akárhogy is, de döntsék végre el!
Ám ha úgy döntenek, hogy a mammont szolgálják, akkor legalább ne a tékozló fiú mintájára, esztelenül pazarolják el más vagyonát, hanem legalább az intéző példájából tanulva, szerezzenek barátokat a vagyon világából, hogy ne kelljen nélkülözniük, vagy netán éhen halniuk - mint Lázárnak -, mert ha nem szerzik meg időben az érdekbarátságukat, tőlük aztán hiába várnak irgalmasságot!
Jézus tanítványainak szóló figyelmeztetését az írástudók és farizeusok gúnyos nevetése viszonozta.
Micsoda képtelenséget állít ez a szédült tanító, aki különválasztja a pénz, a vagyon, a jómód birtoklását, és a törvény betartásából eredő megigazulást. Talán még azt sem átallaná állítani, hogy a hosszú élet jutalma nem a Törvény betartás velejárója.


Hadd nevessenek! Jézusnak fontosabb az, hogy a tanítványai észhez térjenek! Ha már hűtlenné és megbízhatatlanná váltak, Jézust feledve az ördögnek szolgáltak, legalább gondolkodjanak!
Ahogy ez a meggondolatlan és felelőtlen intéző, az utolsó pillanatban észhez térve tudott javítani az elébe néző nyomorúságos sorsán, "Én is ezt mondom nektek:" ! Eközben Jézus az őt nevető farizeusok és írástudók felé nézve folytatja, "szerezzetek barátokat magatoknak az igaztalan mammonból," váljatok a cinkosaikká, kössetek érdekbarátságot,
"hogy amikor az elfogy" hiszen nem a magatokét pazaroltátok, "befogadjanak titeket" a magukénak gondolt, "(világ)korszakra szóló sátorokba," (Lk. 16-9.).

Nem a Jézus által hirdetett Isten Országába, nem a "világ levetése (alapítása) óta nektek készített királyság"-ba, nem a halálból átmenő életbe kínálja Jézus a befogadást a
mammonban kötött barátság eredményeképp a tanítványoknak!
Ha a Jézusban való otthonra találás lenne a hamis sáfár magatartásának a következménye, bizony nem azt mondta volna Jézus, hogy "befogadjanak", hanem azt, hogy befogadlak!
Ahogy később, a Golgota előtt, a barátainak nevezett tanítványainak ígéri a hazatalálásban, és az örök otthonban való Istenben élés boldogságát. Akkor "hozzámegyünk és maradandó
lakást szerzünk (készítünk) nála," (Jn. 14-23.)

Ezek a sátorok nem Jézus Királyságában, nem az Atya Lelkében vannak! Ezeket a sátorokat az ezüstpénzt kedvelő farizeusok és írástudók, a magukat megigazultaknak gondoló gazdagok lakják.
Jézus következő példabeszédéből, amely Lázárról és a gazdag emberről szól, nagyon hamar kiderül, hogy ez a "korszakra szóló sátorok," amit a gazdagok és megigazultságuktól eltelt emberek gondoltak a magukénak, bizony-bizony a gyötrelem
helyei.

Még nem csitult el a farizeusok Jézust gúnyoló vidámsága, de hogy ne nagyon hahotázzanak, Jézus a farizeusok felé fordulva, a gazdag ember és Lázár történetéről szóló példabeszédével, arcukra fagyasztja a mosolyt.
A beállt csendben, a szégyentől piruló arcú tanítványokra terelődik a figyelem!
Dönteni kell a tanítványoknak!
Dönteni arról, hogy melyik urat szolgálják!
A tanítványok még nem tudják, nem értik, hogy az anyagvilági eszközök vagyonnak látása, komoly lelket megkötöző erővel bír!
Olyan megkötöző ereje, hogy a mammon is csak annak gyarapodik, aki azt szolgálja!
Ezt hívják a vagyonszerzés és gyarapítás lelkületének. A tanítványok nem látják, hogy a mammon hatalma a sátán uralma. Az enyém és a nekem birodalma!
A minél több e-világbeli értéket birtoklás világa.
De ha valaki még a vagyon szolgálatában sem hűséges, nem birtokló és gyarapító, hanem meggondolatlan és pazarló, akkor azt, ami örök érték, vajon ki fogja rábízni?

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor a tanítványok felfogták azt, hogy Jézus, a Mester valami nagyon komoly és értékes feladatra készíti elő őket! Gyanították, remélték, de még nem hitték, hogy Mesterük a Messiás!
De ha mégis!
Akkor bizony abban a Királyságban, Izrael naggyá válásában, a pogány népek Jeruzsálem előtt való meghódolásában, komoly, nagyon komoly hatalom és rang várományosai.
Talán még miniszterek is lehetnek!
Micsoda jövő! A genezáreti tó halászaiból Jézus Király mellett miniszternek lenni!

Jézus úgy látott át tanítványai gondolatain, mintha üvegből lennének. A tanítványok a megbotlásuk miatti szégyen, és a reményteli vágyak viharzásának zavarában, mélyen hallgattak Jézus előtt.
A farizeusok és írástudók sem gúnyolódtak már, és elkomorult arccal figyelték, ahogy Jézus újból a tanítványok felé fordul:
Értsétek meg! "lehetetlen, hogy botrányok (botlások) ne jöjjenek, de jaj annak, aki által eljönnek," (Lk. 17-1.)
Nézzétek, nemcsak a farizeusok figyelnek rátok, tanítványokra, hogy evésnél mossátok-e a kezeiteket, hanem a tömeg is, a nép is figyel rátok, hogy mit tesztek és mit beszéltek!
Ezért "elviselhetőbb (volna) annak, ha egy malomkövet kötnének a nyakába, és úgy hajítanák a tengerbe, mint egyet e kicsinyek közül botlásba vigyen." (Lk. 17-2.)
Ebben a Jézus által tanított új értékrendben, az egyszerű ember, a rabszolga, a koldus, a leprás és vak, a cseléd és parázna, mint kicsiny lett Jézus által felmagasztalva. Míg Kajafás átkozottnak nevezi a néptömeget, amely nem ismeri a Törvényt (Jn. 7-49.) addig Jézus azt mondja Máténál is: "aki pedig megbotránkoztat (botlásba visz) egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a mély tengerbe süllyesztenék." (Mt. 18-6.)
Szánja ezt a tanítást Jézus a tanítványainak, de hallják a Lázár és a gazdag ember történetétől most már fagyos kedvű farizeusok is mindezt.
Hallják, ahogy Jézus tovább tanítja őket:
Aki a sátán dolgait teszi, az a sátán szolgája, ezért "Vigyázzatok (ügyeljetek) magatokra." (Lk. 17-3.)
Nem az Istennek kell elsősorban vigyázni reátok! Hiszen Ő úgy szereti minden elkóborolt bárányát, mint atya a tékozló gyermekét. Nektek tanítványoknak kell vigyáznotok az Istenre, hogy ne váljatok hűtlenné.
Jézus a Hang tanításában így fogalmaz erről:
"Nektek akik tanultátok, hogy az Isten vigyáz rátok, nektek meg kell tanulnotok, hogy nektek kell Istenre vigyázni, különben elveszítitek Őt. Aki nem vigyáz a SZERETETRE, az szeretet nélkülivé válik." (2/100.)

Ami történt, megtörtént!
Közöttetek van az a testvéretek is, aki a botlásra csábított benneteket. Vétkezett ellenetek!
Ezért mondom nektek: "Ha pedig vétkezik a testvéred, fedd meg, (tedd azt, amit Én tettem veletek) de ha észre tér (gondolkodását megváltoztatja), bocsáss meg neki," (Lk. 17-3.)

Bocsáss meg, mert nem a Törvény betartásában, a szemet szemért, fogat fogért való világi igazság megvalósításában, nem a megigazultságban van elrejtve az üdvösséged, hanem a szíved, Jézust befogadó, Irgalmas Szeretetében!

Szabó János

Vissza az odal tetejére